Ne vezess Indiában, ha kedves az életed!

Demeter Kálmán

Harendar „Hari” Kumar, buszunk vezetője minden reggel füstölőt gyújtott a vezetőfülkében Ganésa és Síva szobrocskája előtt, és bizony naponta többször szükség is volt a felsőbb segítségre, mindamellett, hogy Hari Kumar körülbelül a legjobb sofőr, akit valaha láttam. A WHO legfrissebb kimutatása szerint ugyanis az indiai utakon tavaly előtt 231 ezer ember lelte halálát, míg az Egyesült Államokban 35 490, pedig az USA 259 millió darabos autóállománya több mint kétszerese az indiai 115 milliónak.

négyen egy motoron Indiában

A közlekedési morál azonban ismeretlen fogalom a szubkontinensen. Úgyhogy nekem senki ne jöjjön Schumacherrel, de Hamiltonnal és Vettellel sem! Könnyű nekik, hiszen legfeljebb huszonnégyen vannak a pályán. Hari Kumarral tessék versenyezni, mert az indiai utca nagyon más. Csak azért nem mondhatom, hogy teljes az anarchia, mert minden főút közepén betonkerítés húzódik, hogy legalább nagy vonalakban egy irányban közlekedjenek a járművek. Mert azért még az autópályán is előfordul, hogy szembe jön a tevefogat, vagy áthajtják a csordát a helyiek. A városokban pedig… szóval jobb, ha külföldi nem bérel autót. Ha valaki elboldogul az indiai utakon, már nem érheti meglepetés sehol a világon.

zsúfolt utak Indiában

Az indiai utca nem csupán zsúfolt, hanem kaotikus is. Jönnek a kerékpárosok, a robogók, amelyeken két-háromgyerekes családok ülnek, az itt tuktuknak nevezett háromkerekű ponyvatetős izék, afféle iránytaxik, amelyek sokszor tucatnyi embert is szállítanak, és persze jönnek az autók, buszok és a teherkocsik. De valami iszonyatosan fatalista módon. Körülbelül egyszerre és minden irányból. Mellékutcából körül sem nézve sorolnak be a forgalomba, és soha senki nem néz a visszapillantó tükörbe. Sőt, Delhiben az autósok harmada be is hajtja a tükrét, nehogy megsérüljön a nagy tolongásban. A tükör talán valami luxus kiegészítőnek számíthat Indiában, hiszen az új Tata Nano például egyet sem kapott.

indiai kisautók

A vezetőket láthatóan nemigen érdekli a körülöttük viharos tengerként hullámzó forgalom. Az őszi vallási fesztiválok idején úgyis megáldják a járműveket, ha pedig karambol lenne, hát az meg a rossz karma miatt következik be. Csupán azt érdekli, mi van az úton, aki előzni óhajt. Ő pedig nyomja a kürtöt, ahogy csak tudja. Egyébként mindenki folyamatosan dudál. De itt nem „anyád” funkciója van, mint nálunk. És nem is olyan „nem térek ki, hát jobb, ha lapulsz”, mint Kínában. Indiában csak a tevefogat és a bicajos nem kürtöl, de csak azért, mert nincs neki. Az indiai járművezető azért nyomja folyton, hogy jelezze, a soha körül nem néző többieknek, hogy hol van. Megtörtént, hogy a dugóban sokszoros S alakban szlalomozva előrébb vergődő robogós azért nyomta szakadatlanul a dudát, hogy véletlenül ne húzzák rá kormányt. Az idegenvezető szerint Indiában nincs a nálunk megszokott járművezető képzés, mert állítólag azt tartják, ha valaki megengedheti magának, hogy járművet vegyen, az jogosítványt is tud venni. Találkoztam olyan helybélivel, aki néhány dollárért vette a magáét.
Így aztán marad a hindu fatalizmus, a karmába vetett hit – és a duda. Az indiai járművezető akkor érzi jól magát, ha kerekei között tudja a sávokat elválasztó vonalat. Az autópályán a belső, gyors sávban traktor poroszkál, de nem húzódik félre, ha bereked a busz kürtje, akkor sem. De nem ám rosszindulatból - csak egyszer láttam az átlag magyar sofőrhöz hasonló bosszúálló, szándékosan betartó autóst -, hanem mert egyáltalán nem törődik a világgal. Szabályok pedig láthatóan nincsenek. A több mint egymilliárdos ország ugyanakkor rengeteget spórolhatna üzemanyagon és fékbetéten, ha lennének szabályok. Mert így a forgalom dadog: erőteljes gyorsítások és kürtszóval aláfestett intenzív fékezések sorozatából áll.
De senki ne gondolja, hogy olyan helyzetekben, amikor tényleg csak centimétereken múlt a karambol bárki is ideges lenne! Nem egyszer találkozott a tekintetem egy elénk vágó és hajszál híján életben maradt kerékpáros, vagy a halált éppen csak elkerült bénázó autós tekintetével, de mindannyian mosolyogtak. Problem? No problem. Túléltük, az élet és a forgalom megy tovább.
Indiában az a jó, hogy az emberek kedvesek, nem csinálnak nagy ügyet semmiből. Ennek ellenére csodáltam is Hari Kumart, hogy még nem tébolyodott meg. Elöl ültem vele a sokszáz kilométeres körtúrán egy olyan fülkében, ahol nincs légkondicionáló, és amelyben a bal oldali nyitott ablaknál Dev Raj segédsofőr tartózkodott, és nem egyszer a víz folyt a hátamon. De nem a melegtől. Nem túlzok, sok esetben arasznyira kerültünk el az oldalról derékszögben bevágók miatt hirtelen összetorlódott járművek között egy-egy buszt vagy teherautót. És Hari rezzenéstelen arccal vitt bennünket, mint a nyugalom megtestesülése. Dev Raj segédsofőrre pedig azért volt szükség, mert az indexet sem használják Indiában, de ha valaki sávot akar váltani, akkor a sofőr a jobb, a segédvezető a bal oldalon kidugja a tenyerét, és akkor beengedik.
Az élet egyszerű, nem?

indiai közlekedés

A leggyakoribb halásos balesetek Indiában a halálos balesetek legtöbbjében, 32 százalékában a 2-3 kerekű járművek érinttettek, majd 16 százalékkal következnek a személyautók, 13 százalékkal a teherkocsik és 9 százalékkal a gyalogosok. Ezzel szemben Az Egyesült Államokban a balesetben elhunytak 70 százalékát autós karambolban éri a halál. A 2-3 kerekűeknél 13, a gyalogosok esetében 12, a teherautóknál pedig 2 százalékos a mortalitási ráta.

Archívum