Ha eljutunk odáig, hogy elhatároztuk, szükséges venni egy új/újabb autót, az már fél siker. Biztosan akadnak olyanok, akiknek ez egy könnyű döntés, de a legtöbben igazából hosszasan évődünk rajta, hogy valóban le kell-e cseréljük az autónkat, és biztosan most a legalkalmasabb? De az elhatározás még önmagában nem elég, hiszen ilyenkor jön a legnehezebb kérdés: mit vegyünk és mégis mennyiért?
Autóvásárlás esetén is nyilván a határ a csillagos ég, mind a kínálatot, mind az árszabást elnézve. A bőség zavarában pedig nagyon könnyű elveszni, és elveszíteni a józanész határait is. Hiszen ki nem járt már úgy, hogy egy maximum limitet meghatározva körülnézett a piacon, majd úgy volt vele, hogy belefér még egy picit több is több extráért cserébe…aztán még több…és végül kifutott a büdzséből. Az autóvásárlás tehát nem olyan egyszerű feladat, számos buktatója van, ha nem vagyunk elég felkészültek. Épp ezért összeszedtük 10 pontban, hogyan is érdemes nekiállni az autóvásárlásnak úgy, hogy a pénztárcánk se bánja!
1. Határozd meg az autóvásárlásra szánt büdzsét
Ez a legfontosabb lépés, akár új, akár használt autót szeretnénk venni. Azoknak pedig, akik nem készpénzes vásárlást terveznek, kihagyhatatlan! Ugyanis nagyon könnyű „túlvállalni” magunkat ilyen esetben. Ha hitelre, vagy lízing szerződéssel veszünk autót, mindenképpen határozzuk meg azt a havi összeget, amit valóban be tudunk vállalni. Ez persze legyen futamidő arányos, azaz ne feledjük el, hogy az előre meghatározott időszakban végig ne legyen gond azzal az összeggel. Az, hogy kinek mennyit bír el a pénztárcája, az változó, de egy biztos: ne menjünk a fizetésünk 40-50%-a fölé!
2. Határozd meg pontosan, hogy milyen autóra van szükséged
A hangsúly itt a szükség szón van. Legyen új, vagy használtautó, a legfontosabb, hogy olyan darabot válasszunk, ami szükségeinket kielégíti. Ahhoz, hogy a meghatározott költségvetéshez ragaszkodni tudjunk, tudnunk kell, hogy ebbe mik férnek bele. Ehhez pedig ismernünk kell a konkrét szükségeinket, amik nélkül biztosan nem vennénk autót. Tudnunk kell, hogy hányan fogják vezetni majd az autót, mekkora parkolóhelyünk van a lakásunk előtt, mekkora helyre van szükségünk belül, és hol használjuk javarészt az autót. A lényeg, hogy inkább arra fókuszáljunk, amire valóban szükségünk van, ne az extra igényekre, amik jelentősen megnövelhetik a büdzsét.
3. Szűkítsd a listádat 3-4 autóra
Ha meghatároztuk, hogy mire van szükségünk pontosan, és mennyit tudunk erre szánni, akkor elkezdhetjük nézni az autókat célzottan. Miután átnéztük a piaci kínálatot, látni fogjuk, hogy az ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező autók között is nagy különbség lehet árban. Használtautó esetében ilyenkor érdemes leszűkíteni az évjáratot, és újra indítani a keresést. Valamint itt kerül képbe, hogy mi tetszik igazán. Melyik márka az, aminek formája, külső megjelenése tetszetős a számunkra, esetleg mi az, amit megbízhatóbbnak tartunk stb. Ezek alapján szűkítsük le a listánkat 4-5 autóra.
4. Határozd meg a fenntartási költségeket
A legtöbb dologra, így az autókra is igaz, hogy nem megvenni nehéz, hanem fenntartani. Eleve ott vannak a kötelező elemek, mint biztosítás, súlyadó, kötelező szervizek, tankolás stb. Ezen felül a vásárlásért is fizetnünk kell vagyonszerzési illetéket, átírási költségeket, esetleg a forgalomba helyezésért is. Már indulóban is tetemes összegre számíthatunk, és ebben javarészt az autó típusa lesz a befolyásoló tényező (mennyi idős, kW szám..). Erre jöhet még rá a kötelezőn felüli biztosítás, például egy CASCO, vagy extra kilométer garancia. A vásárlás előtt érdemes ezeknek is utánanézni. Szerencsére vannak különböző felületek és fórumok ahol ezeket megtehetjük, így könnyedén kiszámolhatjuk a biztosításunk díját is egy kalkulátor segítségével, vagy megnézhetjük az autó fogyasztását is, hogy tudjunk, nagyjából milyen üzemanyagköltséggel számoljunk majd. Ha mégis tanácstalannak érezzük magunkat, érdemes szakemberhez fordulni, aki ezekben a kérdésekben is releváns segítséget tud nyújtani.
5. Ellenőrizd a hitelképességedet, mielőtt az értékesítővel tárgyalsz
Persze azoknak, akik készpénzre veszik az autójukat, ez a tanács kimarad, de akik más finanszírozási formát választanak, mindenképp fontos lehet.Ez főként azért jó, mert a szerződéskötés sokkal könnyebb és gyorsabb folyamat lesz már, illetve sokkal pontosabb képet kapunk arról, hogy mennyi az annyi. Azaz pontosan mekkora havi összeg áll rendelkezésünkre, így a felesleges dolgokról is könnyebb lemondani.
6. Aknázz ki minden lehetséges kedvezményt
Mielőtt leülnél tárgyalni, böngészd végig a kereskedők weboldalait, különösen az aktuális kedvezményeket.
7. Menj el tesztvezetésre
Nagy igazság, hogy vásárlás előtt ki is kell próbálni egy autót. Erre jó alkalom a tesztvezetés, ahol alkalmunk nyílik kicsit letesztelni, hogy valóban az a nekünk való autó, avagy sem. Itt nem nagy dolgokra kell gondolni, nem kinyomni kell az autó szemét egy ilyen alkalmon, hanem megnézni, hogy valóban kényelmesek-e az ülések számunkra, kézre esnek-e a főbb dolgok, milyen az autó dinamikája, milyen a kilátás belőle, és úgy összességében véve hogyan érezzük magunkat benne.Ehhez nem kell mást tenni, mint a kiválasztott modell oldalán regisztrálni egy tesztvezetésre. A mi javaslatunk az, hogy minden modellt próbáljunk ki, ami szóba jöhet, mielőtt döntenénk, mert így fog kiderülni, hogy melyik a tuti befutó.
8. Ellenőrizd a megadott paraméterek hitelességét
Ez használtautó vásárlásnál nagyon fontos, ahol nem tudjuk teljesen az autó korábbi életét. Szerencsére már Magyarországon is van egy egységes online rendszer, a Jármű Szolgáltatási Platform, ahol az ügyfélkapun keresztül gyorsan és kényelmesen hívhatjuk le az adatokat. Legyen szó a jármű kártörténetéről, a kilométeróra állásáról, vagy a korábbi műszaki vizsgákon készült képekről, ezen a platformon egy rendszámért cserébe sok adathoz hozzáférünk. Külföldi autóvásárlás esetén is érdemes lekérni ezeket az adatokat, erre különböző oldalak is vannak, ahol jelképes összegért cserébe juthatunk információkhoz.
9. Ne hagyd rábeszélni magad egy drágább autóra
Pontosan tudod, hogy milyen összeget engedhetsz meg magadnak, mi az, amit autóvásárlásra tudsz fordítani. Tehát ne hagyd, hogy a kereskedő egy teljesen másik, drágább alternatívára próbáljon rábeszélni téged. Ragaszkodj a szükséges dolgokhoz, hiszen nem kevés időt és energiát fektettél abba, hogy a számodra tökéletes autót kiválaszd.
10. Legyél felkészült már a vásárlásra
Ha idáig eljutottál, akkor már meg van a kiválasztott autó, végigmentél az összes procedúrán eddig, és már csak a vásárlás pillanata maradt. Akár készpénzes vásárlással, akár más finanszírozási formával tervezed megvenni az áhított autót, készítsd elő a szükséges papírokat és dokumentumokat, hogy minél hamarabb átvehesd az újdonságot.
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is! További érdekes és exkluzív tartalmakért látogass el Facebook és Instagram oldalunkra.