Az elektromos autó télen is gond nélkül működik, ha pár dologra odafigyelünk.

Elektromos autó télen? Ezekre figyelj oda, és nincs gond!

2023.12.18.

8 perc

Az elektromos autókkal kapcsolatos aggodalmak egy része lecsengőben van, a “hatótávpara” például kezd alábbhagyni, ahogy az emberek egyre jobban értik, hogyan is kell használni ezt az alternatív technológiát. Ezzel együtt sokan félnek, hogy télen cserbe hagyja majd őket az elektromos járgány. Érdemes-e ezen aggódni, vagy elég, ha pár dologra odafigyelünk? Lássuk is! Cikkünkben némi bevezető után hét jó tanácsot osztunk meg Veletek!

Az elektromos autó télen is tud rendesen működni?

A rövid válasz az, hogy igen, csak több odafigyelést igényel. De nézzük is részletesebben! Még mindig tartja magát a tévhit, hogy az elektromos autók akkumulátora nagy hidegben akár meg is fagyhat – ez természetesen nem igaz. De ahogy telefonunk vagy laptopunk is megérzi a tartósan alacsony hőmérsékletet, úgy az elektromos és a hibrid autók hatótávja is csökken a téli hidegben. Az pedig, hogy pontosan mennyivel, több tényező függvénye. A csökkentett hatótávot a városi tempónál elenyészően, míg az autópályán, vagy az emelkedőkkel tarkított országúton sokkal jobban meg lehet érezni. Épp ezért érdemes odafigyelnünk elektromos vagy hibrid autónk teljesítményére, és átgondolnunk, mennyit gurul el egyetlen töltéssel a téli időjárásban.

Az elektromos autó fogyasztás télen általában több.
Az elektromos autó fogyasztás télen általában több.

Pár szempont az akkumulátorhoz és a hatótávhoz

A következő szempontokat érdemes figyelembe venni. Nem mindegy a téli töltöttség szempontjából, hogy

  • milyen típusú (teljesen elektromos, hibrid, plug-in hibrid stb.) és
  • milyen korú autónk van
  • milyen idős és milyen állapotban van az akkucsomag
  • milyen terepen használjuk
  • milyen a vezetési stílusunk
  • milyen fűtés üzemel az autóban
  • hány fok van kint

Kevesen gondolnak rá, de a nagyobb gördülési ellenállású téli gumi is szerepet játszik abban, hogy gyorsabban merül az elektromos motor. A nedves, havas, gyakran csúszós útfelület további többletterhelés jelent, ami gyorsabb merüléshez vezet. A téli időjárási körülmények egyébként minden autó fogyasztását befolyásolják, csak a hagyományos, benzines modelleknél ez kevésbé észrevehető.

Hogyan telel egy elektromos autó? Íme 7 jó tanács!

1. Tájékozódj már a vásárlásnál, vagy ha ezt nem tetted meg, nézz utána

Az elektromos autók iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ugyanis egyértelműen ez a jövő technológiája. A modell hivatalosan megnevezett, elektromos hajtásban érvényesülő hatótávja azonban általában az ideális körülmények közötti, maximálisan megtehető távolságra vonatkozik. A meteorológiai tényezők nincsenek belekalkulálva, és nem is mindig jut eszünkbe, hogy rákérdezzünk, így sokan néhány hónap múlva meglepetésszerűen tapasztalják, hogy a megszokott távolságra már nem elég ugyanannyi töltés, mint korábban. Érdemes az autó átvételekor, vagy már a tesztvezetés során érdeklődni, mennyiben változik a hatótáv más időjárási körülmények között, és hogyan befolyásolják azt a terepviszonyok, a fényszórók, vagy a fűtés.

Az általános tapasztalat az, hogy 7 fok alatt nagyjából 25-30% csökkenéssel számolhatunk, extrém hidegben pedig (-7 Celsius fok alatt), akár megközelítőleg 40%-ot is eshet autónk hatótávja – főleg, ha közben fűtünk. Tehát az elektromos autó télen sem mondja fel a szolgálatot, csak némileg csökken a hatótávja.

2. Hagyd tovább a töltőn, és ha teheted, tartsd garázsban az autód

Az elektromos vagy hibrid hajtású autókat minden évszakban érdemes garázsban tartani, hiszen így a töltés sokkal egyszerűbb lesz. Télen pedig éjszakánként a szokásosnál többet kell tölteni az autón, mivel a legtöbb modell úgy van bekalibrálva, hogy feltöltött állapot után is szív még energiát az akkumulátor melegen tartására.

Azok az elektromos vagy hibrid autók, amelyek télen hosszú távon parkolóban vagy garázsban állnak, viszont különösen igénylik a törődést. Fontos a rendszeres megjáratás és a villámtöltős töltések alkalmazása is, hogy az akkumulátor hőmérséklete ne csökkenjen le drasztikusan.

3. Ellenőrizd, van-e az autódban akkumulátor temperáló rendszer

Az elektromos vagy hibrid autók többsége rendelkezik ma már akkumulátor fűtéssel. Ezzel együtt ahonnan hiányzik, ott számolni kell azzal, hogy a hidegebb akkumulátor kevesebb energiát termel, emiatt az akku kímélése érdekében az autó lassítja a töltési teljesítményt.

Ha az adott modellben megfordítható a légkondicionáló körfolyamata, akkor a fűtés fogyasztása a hagyományos fűtőszálhoz képest akár a felére is csökkenthető. Ha van rá lehetőség, használjuk a kormány- és ülésfűtést, és állítsuk alacsonyabbra az utastér fűtését – természetesen attól függően, hányan utazunk. Ha már az autó vételekor tudjuk, hogy gyakran indulunk majd hosszabb utakra, válasszunk lehetőleg olyan modellt, amiben van hőszivattyú.

4. Tájékozódj az útvonalon található töltőállomásokról indulás előtt, hogy elkerüld a kellemetlen meglepetéseket

Lehet, hogy elektromos/hibrid autónkat alapvetően városi használatra, vagy az agglomerációból való ingázáshoz vásároltuk, de néha adódhat olyan szituáció – például a karácsonyi ünnepek, síelés, téli vakáció alatt – amikor hosszabb távra is elindulunk vele. Ilyenkor tájékozódjunk az útvonalon, vagy annak közelében található töltőállomásokról, és hibrid autók esetén természetesen tankoljunk indulás előtt. A töltéshez országszerte rendelkezésünkre állnak folyamatosan bővülő gyors- és villámtöltő pontok, amelyekről pl. Chargemap nevezetű applikációból értesülhetünk.

A töltés időtartama függ az adott állomás teljesítményétől és autónk télen megnövekedett felvevő kapacitásától is, így az előzetes tervezés különösen fontos. Vegyük figyelembe, hogy rajtunk kívül a többi elektromos/hibrid modellnek is megnő a töltési ideje a hidegben, így egy-egy népszerű, vagy kisebb városokban az egyetlen töltőhely előtt előfordulhat, hogy többet kell várakozni. Ne 1%-os töltöttségnél keressük meg a töltőállomást vagy álljunk be a várakozók sorába.

5. Semmiképp sem a fényszórókon vagy az ablaktörlőn spórolj energiát – akkor sem, ha lemerülőben van az autód

A közutakon a biztonság és a láthatóság a legfontosabb. Ezért senkinek nem ajánljuk, hogy a világításon, vagy más, a stabil vezetést veszélyeztető módon spóroljon az árammal. Ezen fogyasztók áramfogyasztása ráadásul elhanyagolható, szemben pl. a fűtéssel. Ugyanis az elektromos autóknak a hagyományos, belsőégésű motorokkal szemben nincs hasznosítható hulladékhője, ami melegítené az utasteret.

6. Fékezéskor különösen nem árt az óvatosság

Az elektromos autók akkumulátorának töltési teljesítménye nemcsak a csökkenő hatótávban mutatkozik meg télen, hanem fékezéskor is. A fékenergia-visszanyerés, más néven a regeneratív fékezés a hibrid és elektromos hajtásláncok alapvető felépítéséhez tartozik, de reggeli mínuszokban a hideg akkumulátor miatt a menetpedál felengedésekor a megszokottnál jóval kisebb lehet a lassulás és megnőhet a fékút. Készüljünk fel rá, hogy ilyenkor többet kell a fékpedált használni.

7. Ismerd meg a saját autódra vonatkozó WLTP szabványt

A WLTP szabvány az európai piacon értékesített elektromos autók hatótávolságát és fogyasztását méri, amelyet részben laboratóriumban végeznek, illetve egy több mint 20 km-es szakaszon valós körülmények között is tesztelik az autókat.  A minden elektromos modellt érintő tesztre nyári hőmérsékleten kerül sor, ebből az eredményből kell levonni a téli időszak csökkent hatótávját. Az egyes modellekre lebontott statisztikai adatok nemzetközi adatbázisokban találhatók meg, illetve az adott modellre rákeresve.

Konklúzió

Az elektromos autó télen is megbízható társ tud lenni. Ha a fentiekre odafigyelsz, nem fog fejfájást okozni, az előnyöket pedig továbbra is élvezheted!

Ha pedig további kérdéseid vannak a téli időjárás elektromos, vagy hibrid autódra gyakorolt hatásával kapcsolatban, természetesen a Schiller ügyfélszolgálati csapatával és szakembereivel is beszélhetsz, ha elektromos modellekkel kapcsolatos kérdésed van!

Kérdésem van az elektromos autózással kapcsolatban!