Schiller blog

Lexus világpremier Genfben: LC 500h

2016.02.26.

1 perc

Demeter Kálmán

A Lexus a Genfi Autószalonon mutatja be vadonatúj LC luxuskupéjának hibrid változatát. Maga az LC januárban debütált Detroitban a NAIAS 2016 autószalonon, aztán februárra átvitték Chicagóba, de a hibrid világpremierje Genfben lesz, március elsején.

Lexus LC 500 eleje
Lexus LC 500 eleje


A Lexus LC 500 sportkupé szinte azonnal a figyelem középpontjába került a detroiti szalonon. Nem is csoda, hiszen a letagadhatatlan japán vonások mellett azok szerint az elvek szerint rajzolták a karosszériát, amelyek oly kedvesek az észak-atlanti szemnek: hosszú motorháztető, a hátsó kereknél erőt sugalló domborulat ­– és elképesztően sima vonalak.

Lexus LC 500 hátulja
Lexus LC 500 hátulja

Javaslom, szenteljünk figyelmet arra az eleganciára, ahogyan kopoltyút nyitottak a hátsó kerék előtt a féket hűtő levegő beáramlásának biztosítására. A vörös kocsis kép láttán azt mondtam: a dizájnerek megérdemlik a Nobel-díjat. Aztán megjött a gyári közlemény, hogy Detroitban két EyesOn formatervezési díjat nyert a modell, mint a legjobb belső kialakítású (egy) és a legjobb sorozatgyártású autó (kettő).

Lexus LC 500
Lexus LC 500

A detroiti szalonról szóló beszámolók kiemelik a gyártó igéretét, hogy a luxuskupé hibridváltozata, az LC 500h gyorsabb, üzemanyag-takarékosabb, ugyanakkor nagyobb vezetési élményt nyújtó modell lesz a sima, benzinmotoros LC 500-nál, pedig az sem pogácsa: a gyönyörű motorházfedél alatt rejtező 468 lóerős motor úgy 5 másodperc alatt gyorsítja százra. Viszont az LC 500h a Lexus következő generációs hibrid hajtásláncát, a Lexus Multi Stage Hybrid rendszert kapja meg, ami nagyobb teljesítményt, fokozott vezetési élményt és még takarékosabb üzemben tartást eredményez. A 2012-es LF-LC tanulmányautó által ihletett LC fordulópontot jelent a Lexus fejlesztési folyamataiban és formai koncepciójában egyaránt, és egy merőben új korszakot nyit a márka életében. Nem is csoda, hogy az emlékezetes tanulmánymodellt ismét bemutatják Genfben, a Lexus-standon.