A Schiller Autó Család története

1980-as évek

Az első lépések

A Schiller Autó Család története egészen az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor az alapító Schiller Péter autószerelő műhelyt szeretett volna nyitni, azonban akkoriban az iparengedélyek száma maximalizálva volt, így a szervizből gumis műhely lett.

A műhely hamarosan nagy hírnévre tett szert és igen népszerűvé vált az ügyfelek körében.

Az ügyfélközpontú hozzáállás lehetett ennek az oka melyről Schiller Péter így fogalmazott: „a hibás autójával hozzánk forduló ügyféllel ugyanolyan profizmussal kell foglalkozni, mintha egy családtagja került volna kórházba.”

1983

A gumiszerviz után 1983-ban megnyitotta kapuit a márkafüggetlen autószerviz a XIII. kerületi Dráva utcában...

1989

...melyet 1989-ben egy márkafüggetlen használtautó-kereskedés megnyitása követett.

1991

A következő mérföldkő 1991-ben érkezett el a cég életében, amikor is megkapta a jogot az Opel gépjárművek értékesítésére, amikor is a szalon megépülése előtt még csak egy fedett udvaron értékesítették az autókat.

1994

Opel autószalon

1994-ben megépült az első nagy Opel autószalon Budapesten a Váci út 113. szám alatt. 2024-ben, Opel szalonunk bezárta kapuit.

„Schiller Opel, a szerviz szuper”.

A vállalkozás rövid időn belül nagy népszerűségnek örvendett, köszönhető Szenes Iván híres szlogenjének, melyet naponta hallani lehetett a rádiókban: „Schiller Opel, a szerviz szuper”.

2002

Škodák Palotája

A cég hamarosan kinőtte magát és 2002-ben megnyílt a Škodák Palotája...

2003

Toyota Super márkakereskedések

...nem sokkal később 2003-ban a Toyota Super márkakereskedések.

Schiller Karosszéria Centrum

Ugyanebben az évben pedig megkezdte működését a Karambolos Centrum (jelenleg már Schiller Karosszéria Centrum), amely az ország legkorszerűbb és legnagyobb lakatos műhelyével rendelkezik.

2007

Schiller Flotta és Schiller Rent

2007-ben a cég egy új irányba is belefogott, az autók rövid- és hosszú távú bérbeadását kezdte meg, Bér-Elek Kft. néven, napjainkban Schiller Flotta és Schiller Rent márkanév alatt működnek.

2009

2009-ben a Fiat is megjelent a portfólióban...

2018

2018 Renault & Dacia szalon

...majd jó pár év kihagyással 2018-ban a Renault és Dacia Schiller nyitotta meg kapuit. 2023 decemberében Renault & Dacia szalonunk végleg bezárt.

2020

2020-ban egy álom megvalósulása kezdődik.

2021

2021. szeptember 16.

Megnyílik új Schiller Központ és egy új exkluzív autómárkával bővülünk a Lexus Pest szalonnal, mellette Toyota, ŠKODA és Opel szalonnal a telephelyen.

„Minden ügyfelet úgy szolgálunk ki, mintha családtag lenne. De a Schiller Autó Család elnevezésben az is benne van, hogy nálunk az ügyfél, a munkatárs és az autó is családtagnak számít” - Schiller Márk

2022

Schiller Rent iroda a reptéren

Schiller Rent a Car üzletágunk 2022 szeptemberében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megnyitotta irodáját.

2024

2024. február 1.

Hatalmas mérföldkő a Schiller Autó Család Zrt. életében, ugyanis megnyílt a BYD Schiller. Büszkén jelenthetjük ki, hogy együtt építjük tovább az álmainkat.